Rólam

Szalkán nőttem fel.

A tudásomat és a tapasztalatomat most a község szolgálatába szeretném állítani.

Czidor Sándor vagyok, üzemeltetési mérnök, közgazdász, vállalkozó, férj és két gyermek édesapja.

Rendezett életet élek, több mint húsz éve vezetek embereket, üzemeket, folyamatokat és beruházásokat. Megtanultam, hogy fejlődést csak világos célokkal és felelős gazdálkodással lehet elérni.

Itt vannak a gyökereim

A szüleimtől korán megtanultam, hogy eredmény csak kitartó munkából születhet. Édesanyám a szalkai körzeti orvos mellett nővérként ledolgzta az egész életét... volt alkalmam közelről megismerni, milyen sokat jelent az embereknek a helyben elérhető, figyelmes segítség.

Tanulmányaim és a munkám később más településekre, sőt több helyre, külföldre is elvittek. Sokféle emberrel, vállalattal és munkakultúrával találkoztam, de hazajönni volt mindig a legnagyobb ünnep. Az évek múlásával egyre erősebben éreztem, hogy a gyökereim visszahúznak.

Most nemcsak itt szeretnék élni, hanem tenni is szeretnék azért a közösségért, amelyből elindultam.

Több mint húsz év vezetői tapasztalat

Szakmai pályám - a tanulmányaimat követve - a szállítmányozás, a logisztika és az üzemeltetés területén indult. Irányítottam hajózási és közúti szállítási feladatokat, nemzetközi szállítmányozást, beszerzést és termelést. Dolgoztam nemzetközi vállalatoknál, valamint stratégiai jelentőségű állami létesítmények vezetőjeként is.

A Transpetrolnál két kőolaj-szivattyúállomás vezetője voltam. Feleltem a folyamatos és biztonságos működésért, a műszaki berendezések állapotáért, a pénzügyi tervek betartásáért, a javításokért, a beszerzésekért, a beruházások előkészítéséért és ellenőrzéséért, hulladékgazdálkodásért, valamint a munkatársak és a külső vállalkozók munkájáért. Állami szervekkel, hivatalokkal, önkormányzatokkal és beszállítókkal rendszeresen tárgyaltam.

Ebben az időszakban olyan fejlesztések megvalósításában vettem részt, mint egy 75 000 köbméteres tartály felépítése, egy mérőállomás kiépítése és beüzemelése, valamint egy szivattyúház korszerűsítése. A bevezetett műszaki megoldások a működési módtól függően jelentős, egyes esetekben 40–80 százalékos villamosenergia-megtakarítást eredményeztek.

Eredmények számokban

0 + év

vezetői és vállalkozói tapasztalat

0 %

költségcsökkentés egy általam bevezetett új rendszernek köszönhetően

0 %

elért növekedés a kiszállításban termelési vezetőként

0 %

villamosenergia-megtakarítás az általam indítványozott beruházásoknak köszönhetően

Mit jelent mindez Szalka számára?

Átgondolt tervezést
Tudom, hogyan lesz egy elképzelésből pontosan meghatározott feladat. A fejlesztéseket fontossági sorrendbe kell állítani, és csak olyat szabad vállalni, amelynek a megvalósítása és későbbi fenntartása is biztosítható.
Tiszta és felelős gazdálkodást
Évekig feleltem pénzügyi tervek betartásáért, beszerzésekért, szerződésekért és beruházások ellenőrzéséért. A község pénze közös pénz: minden euró felhasználásának indokolhatónak, követhetőnek és a szalkaiak számára érthetőnek kell lennie.
Megvalósítható fejlesztéseket
Ismerem a beruházások teljes útját az igény felmérésétől és a műszaki előkészítéstől a kivitelezők kiválasztásán át a határidők, költségek és minőség ellenőrzéséig. Nem ötletlistát szeretnék vezetni, hanem előkészített, finanszírozható és befejezett fejlesztéseket.
Emberközpontú vezetést
Vezetőként megtanultam, hogy tartós eredményt csak kölcsönös tisztelettel és együttműködéssel lehet elérni. A jó vezető meghallgatja az embereket, bevonja a megfelelő szakembereket, döntést hoz, majd vállalja és számon is kéri annak végrehajtását.

Miért vállaltam a polgármester-jelöltséget?

Sok emberhez hasonlóan én is sokáig igyekeztem mindennek és mindenkinek megfelelni. Hajtottam, dolgoztam, és próbáltam biztonságos, rendezett környezetet teremteni magam és a szeretteim számára. A nagy hajszában azonban egyszer eljön egy fordulópont: egy örömteli változás vagy egy fájdalmas törés, amely megállásra és számvetésre készteti az embert.

Nálam ez három éve következett be. Ilyenkor az ember felteszi magának a kérdést: mi értelme ennek az egész hajszának, minek az a sok víz a malomkerékre? Visszavettem a tempóból, megnyugodtam, és többé nem ragaszkodtam görcsösen ahhoz, hogy minden külső elvárásnak megfeleljek. Végül megértettem, hogy az idő a legértékesebb kincs az életünkben, és rajtunk múlik, mire használjuk.

Ahogy a mondás tartja: "Mindennek megvan a maga ideje!" A hazaköltözés gondolata és a közelgő önkormányzati választás egy hosszú érési folyamat végén különös módon kapcsolódott össze bennem: mint a zsák a foltjára, úgy találtak egymásra. Ez az elhatározás nem egyik napról a másikra született meg, de minél többet foglalkoztam a gondolattal, annál tisztábban láttam a jövőképet és mostmár tudom, hogy ott a helyem, ez a küldetésem és nem volt véletlen a találkozás.

Ha tényleg a sors keze volt, hogy Szalka megvárt a hozzám közelálló fejlesztésekkel, akkor nekem tartogatta ezt az utolsó legnagyobb kihívást is: bebizonyítani a rátermettségemet és elérni azt, hogy a gyermekeink is büszkén nevezzék Szalkát az otthonuknak, majd felnőttként is jó szívvel vágyjanak vissza ide. Szalka sok értéket őriz, amelyet meg kell becsülnünk, ugyanakkor számos feladat vár még megoldásra.

Én senkinél nem könyörögtem, és most sem könyörgök a szavazatért, meg akarom mutatni, hogy megfontolt tervekkel és megfelelő szaktudással Szalka mire képes. Szalkáért átgondoltan, tisztán és bátran szeretnék dolgozni. A biztos jelen helyett mindig a bizonytalan jövő hozza el a változást, a változás pedig haladást eredményez, ha nem csak odaadó mosoly van mögötte, hanem terv, munka, hozzáértés és becsület. Önökön-rajtatok múlik, hogy a falunk a fejlettebb, fejlődő faluk közé tartozzon, vagy jól van ez nekünk így, ahogy van, amink van azt megjavítgatjuk, felújítjuk, nincs szükségünk másra. Tisztelettel, felkészültséggel és eltökéltséggel kérem a bizalmukat.

Bennünk, szalkaiakban van valami különleges. Tudjuk, hogy bárhogyan is alakul az élet, Szalka számunkra akkor is a világ közepe, minden más pedig csak körítés. Feltétel nélkül szeretjük, és végtelenül büszkék vagyunk rá. Biztos vagyok benne, hogy mindannyian ismerjük azt a felemelő érzést, amikor kimondhatjuk:

„Én? Szalkai!”

Az ember a tapasztalat mögött

Két gyermek édesapja vagyok. Számomra a jövő azt jelenti, milyen települést hagyunk a gyermekeinkre, és lesz-e okuk arra, hogy egyszer ők is Szalkát válasszák otthonuknak.

Nekem mindig a család állt az első helyen. Az életem minden fontos döntése ebből a gyökérből fakadt ugyanúgy, ahogyan a szőlővessző is minden tavasszal ugyanabból a gyökérből hajt ki újra. A szőlőművelés és a természet közelsége éppígy hozzám nőtt. Nem én választottam magamnak... kaptam, az édesapámtól. Tanított: "A rügyfakadás, a permetezés ideje, szüret napja nem tőlünk függ, hanem az időjárástól és a természet ritmusától – aki egyszer lekésik, annak az egész éves munkája kárba veszhet."

Ma ugyanezt tanítom a gyerekeimnek. Nem a nosztalgia miatt, hanem mert tudom, hogy ez működik. Aki türelemmel, becsülettel és kitartással dolgozik, annak megterem a bora – és megterem az is, amit az életében felépít.

Mindez nemcsak a szőlőre igaz. A tüzetesen végzett munka is pontosan ugyanezt kéri tőlünk: időben kell elkezdeni, nem akkor kapkodni, amikor már késő. Következetesen kell helytállni, nem csupán ígérgetni... és rengeteg türelemmel kell fordulni azok felé, akikért dolgozunk, mert az eredmény sokszor, akárcsak a jó bor, csak évek alatt érik be igazán.

Ezt hoztam magammal a szőlősorok közül: a tiszteletet a munka iránt, a hűséget a család iránt, és az elköteleződést a közösség iránt, amelyben felnőttem és amelyet hittel és alázattal, szeretnék szolgálni.

Szalka jövőjét közösen kell felépítenünk.

A te tapasztalatod, véleményed és javaslatod is sokat számít. Beszéljünk arról, mi működik jól, min kell változtatni, és milyen falut szeretnénk közösen teremteni.

Scroll to Top